Egész különleges gimibe járok,
ugyanis itt nem a-b-c osztályok vannak hanem a meg z. Az a osztályosok az idegen nyelvet tanulják jobban , a z-sek pedig a zenét. Három barátságos lány közülük a
rózsaszín hajú Barbie ,
a kék hajú Blume ,
és a Lila hajú Violetta aki nem csak énekelni, de rajzolni is szeret.
Aztán egy kevésbé barátságos lány, akinek zöld színű a haja, Lara.
Aztán pár fiú is van akiket érdemes meg említeni ,
például a szőke Dake aki szörfözik,
vagy a barna Nick aki gitározik,
de ne feledkezzünk meg
legjobb haverjáról
Joshról akinek fekete a haja,
és minden lányt az
ujjai köré tud csavarni.
Végül, de nem utolsó sorban az a lány, akiből árad a gonoszság és a tökéletesség, kinek barna színű a haja, a szeme óceánkék, az egész gimi legmenőbb tanulója, nem más mint Miranda.
Nem csak hogy jól játssza a szerepét de semmi se tudja megzavarni, akár több héten át is képes egy adott szerepben lenni. Mintha kérkedne azzal hogy milyen ügyes, és úgy érzem egy úttal az ellenségem is, hiszen én is híres vagyok. Nem igazán a barátkozásra "pazarolja" az idejét, ha akar valamit úgy is megszerzi, minek neki olyan aki csak hátráltatja a dolgában. Majd egyszer rájön hogy barátok nélkül magára marad.
~folytatás következik~
Elérkezett a várva várt Valentín-Nap , bár én cseppet se vártam. Remélem eleget tanultam, ugyanis amíg Cacaoék moziba mennek, én megyek a válogatásra. Egy szürke-lila ruhát vett fel Cacao fekete telitalpú magassarkúval, szerintem gyönyörű. Én egy pandás felsőbe, egy fekete farmerbe, és egy pár fekete magassarkúba.
Amint beléptem a terembe a kamera elé szólítottak, le tettem a papírom amin volt a szöveg, hisz nem kellett. Az operatőr mondta honnan kezdjem és már mondtam is a szövegem, hitelesen előadtam. Úgy tűnik tetszett a rendezőnek is, enyém a főszerep!
~egy hét múlva~
Hiányzik a harmadikosok tesitanárja úgyhogy most velük együtt kell tesizni. A fiúk a pályán kosaraznak , amíg mi lányok a pálya körül azt csinálunk amit akarunk. Hirtelen meglátom hogy felém közelít a labda és.. aucs! Éreztem ahogy fejbe talált, elveszítettem az egyensúlyom, kiterültem a földön. Úgy sajog mindenem, de csak a feketeséget látom, még nem tértem magamhoz.
- Úristen Leila jól vagy?! - hallottam Cacao kétségbeesett hangját - Mégis mi a fene történt?!
Feleszméltem, kinyitottam a szemem és megpróbáltam felülni. Egyik kezemmel a sajgó fejemet fogom, másikkal tartom magam miközben a földön ülök.
- Úgy sajnálom, véletlen volt, kérlek bocsáss meg! - nyújtotta a kezét egy vörös hajú fiú hogy felsegítsen.
- Öhm.. semmi baj .. csak fáj a fejem.. - nyögtem ki nehézkesen.
- Had kísérjelek az orvosiba - mondta a fiú.
Kénytelen voltam bele egyezni hisz alig álltam a lábamon, közben a barátnőmbe kapaszkodtam.
- Én is megyek - jelentette ki Cacao.
- Hé gyerekek mi folyik itt? - vett észre a tanár.
- Véletlenül fejbe dobtam a labdával a kis hölgyet - mondta lesütött szemekkel a fiú - el szeretnénk kísérni az orvosiba.
- Ám legyen.. - adott engedélyt kicsit morcosan a tanárúr.
Pár perc múlva már az orvosi szobában ültem az egyik ágyon, Cacao mellettem, az a srác meg velünk szemben.
- Amúgy te ki vagy? - tettem fel a kérdést.
- Castiel a nevem , 11.-es vagyok.
- És a pályán, mikor eltaláltál, ennyire bénán kosarazol?
- Nem , téged néztelek... sajnos arra megy a labda amire koncentrálok.
Cacao közbe csak hallgatta ahogy egymás szemébe nézve megbeszéljük mi történt.
- Aha.. értem.. legközelebb megpróbálok nem túl feltűnő lenni - mondtam mosolyogva.
- Én meg megpróbálok a palánkra és a labdára koncentrálni kosarazás közbe, nehogy megint eltaláljak egy ilyen szép lánykát.
Erre már nem tudtam mit mondani, de nem is kellett mert bejött a dr. nő.
- Hogy érzi magát? - kérdezte és közbe meg tapintotta a fejem ahol eltalált Castiel a labdával - Nem fáj?
- Nem, már jobban vagyok.
Kicsöngettek, menni akartam átöltözni.
- Mehetünk?
- Menjenek csak - mondta a dr. nő és kedvesen ránk mosolygott.
Visszamentünk a többiekhez aztán az öltözőbe és átöltöztünk. Majd mentünk a következő óránkra.
~folytatás következik~
Eltelt egy hét, és jött egy új srác az osztályunkba.
Szürkés színű a haja, a bőre sápadt. Nagyon furcsa, kiráz a hideg a félmosolyától. Ki ez a srác?
- Logan vagyok. - mondta mély hangon. Megijedtem, hallotta volna amit gondolok?
- Szia én Cacao vagyok, ő itt a barátnőm Leila. - mosolyogva bemutatott minket Cacao.
- Örülök hogy megismerhetlek. - bár nem tűnt valami vidámnak Logan.
Mostanába a baráti körrel együtt szoktunk lógni, bandázni a büfénél. Logannek van egy huga, Lydia. Neki fehér a haja, a szeme ragyogó kék. Ő barátságosabbnak tűnik.
- Szia, én Leila vagyok. - köszöntem kíváncsiságból hogy hogyan reagál.
- Szia. - mondta kicsit mogorva hangon. Na nem baj, inkább később beszélek vele.
~ugrás az időben~
Tavaszi szünet!
Nincs olyan hideg úgyhogy kimentünk a csapattal a strandra. Hoztam a nagy kalapom és a piros bikinim. És hullámos a hajam mert Cacao megcsinálta nekem pár napja, remélem egy kis víztől nem megy tönkre.
Cacao habozott bejönni a vízbe, de szerencséjére jött Logan, felkapta a hátára, és bedobta a vízbe. Lidya a srandlabdáján ült és iszogatott valamit. Jókat nevettünk és ökörködtünk még. Az egész szünet így telt, buli buli buli buli buli. Semmi tanulás vagy leckeírás. Meg is kaptuk érte utána az egyeseket. De nembaj legalább jól éreztük magunkat.
~újabb ugrás az időben~
Karácsoooony, a szeretet ünnepe!
Persze én egyedül töltöttem, nincs sikerem a fiúknál. Hiába vagyok szép, híres, és tehetséges, ha naiv és tudatlan vagyok. A szilveszter éjszakát is egyedül töltöttem. Anyukám barátjával elutazott, ahogy a barátaim is. De nembaj, újév van, megkapjuk a félévi jegyeket.
~Újra suliban.
Logan és Cacao összejöttek. Azta, ő legalább ért a fiúkhoz. Tök cuki pár és boldogok együtt. Én is szeretnék már valakit. Na mindegy, megyek újabb meghallgatásra, ezúttal egy filmbe. Már nagyon izgatott vagyok, ha ügyes vagyok enyém a főszerep. Addig is helyre kell hoznom a jegyeimet az elmaradások miatt. Lassan Valentín-nap és nincs kivel együtt lennem. Na, nem a fiúkra gondolni, most én vagyok a legfontosabb, a jegyeim és a hírnevem. Tanulnom kell a suliban is és a szerepemet is, mert ha nem én leszek a legjobb nem az enyém lesz a főszerep, márpedig egy film főszereplőjeként én lennék a leghíresebb tinisztár az országban.
~folytatás következik~
Reggel korán keltem, hisz tegnap sokat aludtam, és hamar kész voltam mindennel. Nem tudtam hogy a gimiben van-e egyenruha vagy nincs, ezért úgy öltöztem fel ahogy mindennap kinézek. Egyszerű, laza de szép. Ahogy egy hírességhez illik. Ha a szemem színét néznétek akkor a kék a természetes színe de néha felveszek kontaktlencsét csakúgy.
Már 07:20 volt úgyhogy gondoltam ideje elindulni a suliba. Anyukám adott zsebpénzt hogy majd vegyek magamnak reggelit, mert itthon sose reggelizek. Amint odaértem a sulihoz láttam hogy rengetegen áramlanak be a főkapun, kb háromszor olyan sokan mint akik tegnap itt voltak az évnyitón. Megpróbáltam befurakodni a tömegbe, de elsodort az ár. Megbillentem, de nem estem el, mert az utolsó
pillanatban megragadta a karom valaki.
Amikor felemeltem a fejem és ránéztem tudtam hogy ki mentett meg: Zack.
- Jézusom.. öm.. köszi hogy elkaptál.- eszméltem fel.
- Szia Leila - mosolygott.- Óvatosan itt nehéz biztonságosan bejutni. Még jó hogy van itt valaki aki figyel rád nehogy eltapossanak. Gyere menjünk körbe, hátul is van bejárat.
- Öö oké. - követtem. A hátsó udvarra is nyit egy nagy kapu, erre mégis csak pár diák van. A pálya szélénél ül egy fekete hosszú hajú lány, egész szimpatikusnak tűnik. Gondoltam oda megyek hozzá barátkozni. A könyvébe irogatott valamit hevesen, most hogy közelebbről látom. Ajaj felnézett rám, mondanom kell valamit.
- Szia! Én új vagyok, Leila a nevem, neked mi a neved? Bocsi ha zavarlak.
- Szia én Sharlotte vagyok de utálom ha így hívnak, inkább Cacao.És nem zavarsz, sőt kedvesnek tűnsz, leszünk barátok? - mosolygott kíváncsian.
- Igen! Nagyon szívesen lennék a barátod! - örültem meg - Te melyik osztályba jársz?
- Kilencedik a.
- Dejó, én is! Osztálytársak vagyunk!
Rápillantok a telefonomra hogy mennyi az idő. 07:45.
- Nem megyünk be?
Most vettem észre hogy Zack már rég lelépett.
- Mehetünk. - mondta Cacao.
A teremben egymás mellé ültünk, a szünetekben együtt lógtunk a büfé körül. Jól éreztem magam, megkedveltem a Cacaot, úgyérzem ez egy nagy barátság kezdete. Együtt ebédeltünk, és suli után haza is kísért. Otthon megcsináltam a leckét amit kaptunk, és anyukámnak beszámoltam az első napomról vacsora közben. Lezuhanyoztam és mentem aludni, kifáradtam, sok mindent csináltunk.
~folytatás következik~
14 éves vagyok, elballagtam az általános iskolából, megyek a gimibe, izgulok. Vajon milyenek lesznek az új tanáraim és az új osztálytársaim?
Már látom az épületet ahova megyek. Szép nagy , és van sok fa az udvaron, meg egy hatalmas cseresznyefa, az tetszik a legjobban, sokat árnyékol. Nem látok egy árva lelket sem, lehet hogy elkéstem. 07:46 még biztos nem késtem el.
Nagy fém ajtó a fő bejárat, gondolom a biztonság kedvéért, csak alig bírom kinyitni. Belépek az iskola folyosójára, sehol senki. A falakon végig kék szekrények és ajtók, sehol egy kép vagy valami dísz. Hol vannak a tanárok és a diákok? Azt se tudom hova kell menni. Be nézek abba a terembe aminek az ajtajára az van írva hogy :
9./a. De üres, hol van mindenki? Túl korán jöttem volna? 07:50 . Mi a fene van?
Miért nem találok sehol senkit? Hol vannak a tanárok és a diákok? Kétségbe estem , de hirtelen meghallottam a bemondót:
" Kérek mindenkit a tornaterembe! "
Hál' Istennek! Rohantam is a folyosó végére a tornateremhez, kitártam az ajtókat, beléptem a terembe, és hirtelen mindenki engem bámult.
- E.. elnézést. - nyögtem ki paradicsom színűre pirulva.
És megkerestem az osztályt ahova járni fogok.
Hu.. még szerencse hogy békés társaság és nem kavarok nagy bajt az ügyetlenkedésemmel.
- Késtél. - fordult hozzám egy szőke , kék szemű fiú, és a nyakában lévő fejhallgatóját fogta.
- Sajnálom, én .. én eltévedtem. - dadogtam zavartan.
- Megesik az újakkal, és Zack vagyok, és te?
- Leila McKenzie. - mutatkoztam be én is és nyújtottam a kezem kézrázásra, de megszólalt az igazgatónő.
Elmondta az évnyitó beszédét és utána a tanárunk bevezetett a termünkbe. Mondta hogy nincs itt minden diák és hogy hol lehet átvenni a könyveinket. Utána haza lehetett menni.
Én persze amint hazaértem rohantam a szobámba, ledobtam a ruháimat, és beugrottam az ágyamba.
- Majd kelts fel anya ha meghaltam. - dünnyögtem a párnámba.
Épp hogy lehunytam a szemeim el is aludtam.
~folytatás következik~
Ahogy teltek múltak az évek én maradtam az a vidám és kíváncsi kislány.
Mindig mosolyogva jártam suliba, hiába kellett egyenruhát hordani. Én mindig is egyedi voltam, és sokan ismertek a reklámokból. Olyan is köszön nekem az utcán akit én nem ismerek, de nembaj, mosolygok és vissza integetek. Hisz fő az udvariasság, bár még sok minden fontos.
Lassan elérkezett Halloween este, én meg hetedikesként 13 évesen mi más akartam volna lenni mint boszi? Oké kicsit izgultam mert a tanárok tudták hogy milyen jó vagyok a kamera előtt, és megkértek hogy adjak elő egy darabot az udvaron, a színpadon, mindenki előtt, egyedül. De hát Úr Isten még sosem voltam ilyen sok ember előtt, és nem láttam az arcukat, mi van ha elrontom és kinevetnek? Na nem így túl nagy a nyomás. A mosolygó producerek és anyukám megnyugtat de a tanárok nem tudnak. Mikor lettem lámpalázas? Végem , elájulok.
Magamhoz tértem, legalább is a tudatom feleszmélt. Megpróbálom kinyitni a szemem, minden olyan homályos. Kaptam egy pohár vizet, megiszom, készen állok. Ki sétálok a színpadra, mindenki elé aki ismer, mindenki engem néz, túl sokan vannak. Nem, most nem lehetek gyenge, mély levegő. Hallom hogy elindult a zene, elkezdek énekelni, megcsinálom!
Mindenki tapsol és éljenzik. Azta, túl vagyok rajta, megkönnyebbültem, nem is volt olyan rémes. Meghajolok, lemegyek a színpadról, mindenki gratulál. Jó érzés tölt el, visszamegyek a terembe kicsit lepihenni.
Másnap elmegyek a közeli büfébe, ahol mindig csibe burgert eszem, hisz azt imádom.
Elkezdek gondolkozni, hogy vajon mi hiányzik az életemből?
Egy kis háziállat, egy testvér, az apukám, vagy egy fiú?
Hát egyik sincs, csak én vagyok magamnak, meg anyukám, és a hírnév.
Meg lehet szokni, de azért mégis ottmarad a szívünkben az a kis hiányérzet, a betöltetlen űr.
~folytatás következik~
Mint minden történet , ez is a gyermekkorban kezdődik.
Leila a nevem, már 3 évesen nagyon kis cuki voltam.
Mindig is szerettem játszani, a hely nem számított hogy házon kívül vagy
belül. Szerettem rajzolni, bunkert építeni az ágyamra takarókból.
Anyukám szerint nagyon kis hiperaktív voltam. Elmesélte hogy amikor
leestem a mászókáról nem kezdtem el sírni, hanem újra felmásztam.
Pár évvel később, kb 7 éves voltam, anyukám azt mondta elvisz
reklámválogatásokra, meghallgatásokra ügynökökhöz. Képeket csinálnak rólam, elkérik az adataimat, adnak nekem pár sor szöveget és mondjam fel a kamerába nézve. Nekem tetszett hogy mindenki engem figyelt, kivéve mikor kiesett a fogam. Nem tudom miért de mindig akkor esett ki a fogam mikor ott voltunk egy ügynökségnél. És mindig piros masni volt a hajamba, anyukám szerint így még sokkal aranyosabb voltam. Nem értettem először hogy miért sminkelnek ki, hogy miért fogják fel a hajam, hogy miért nem lehetek a saját ruháimban, hogy miért kell olyan ételt megkóstolnom ami nem is finom. De rájöttem hogy ez így megy, ezt így kell csinálni, és mosolyognom amúgy se volt nehéz. Szeretek mosolyogni.
Egyik nap úgy kellett mennünk a forgatásra hogy esett az eső, és már elég későre járt. A városban csak ment az élet, az emberek, a kocsik, a villamos. Minden rohant de én fáradt voltam. Leültem hát a legközelebbi buszmegálló padjaira, pont egy fiú mellé. Csak egy pár évvel lehetett idősebb nálam, vörös tincse a szemébe lógott, mégis láttam gyönyörű szürke szemét a holdfényben megcsillanni. Sajnos anyukám rám szólt hogy el fogunk késni, így nem tudtam megkérdezni a nevét.
Másnapra már el is felejtettem azt a fiút, és éveken át eszembe se jutott.
~folytatás következik~
Egész különleges gimibe járok, 
a kék hajú Blume , 
